A külföldre költözés veszély és lehetőség is egyben

Külföldre költözés, mint veszély és lehetőség

A külföldre költözésben minden benne van. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy kikényszerít a komfort zónánkból, próbára teszi rugalmasságunkat, a végletekig fogunk frusztrálódni, és az is benne van a pakliban, hogy összetör. De mihez kezdesz mindezzel magadban?

goldfish jumping out of the water

Sok váratlan helyzet, visszautasítás és kudarc vár arra, aki külföldre költözik, arról nem is beszélve, hogy nagyon sok a veszteség: elveszítesz mindent, ami ismerős, mert már nem a mindennapok természetes része egy csomó dolog: legyenek azok ízek, illatok, tájak, szokások, zenék, műsorok, színészek, stb. Az érzékszerveinkre ható valóság egy külföldi valóság, ami sokszor, sok tekintetben kellemesebb, szebb, rendezettebb, letisztultabb, kiszámíthatóbb, és folytathatnám a sort, de nem a megszokott. Ezek a típusú veszteségek első időben nem is érződnek veszteségnek, hanem egyfajta „magyar gyerekbetegség”, amitől de jó, hogy megszabadultunk. De vannak olyan veszteségek, melyek nem ilyen könnyen elengedhetőek. Hogy például a gyerekkori haverod nem 15 percre lakik. A srácok, akikkel együtt focizol 5-10 éve, nincsenek ott. A kedvenc teád-csokid-borod-vagy bármi itt nem kapható. Itt nem egy diplomás vagy, aki próbálkozik, hanem egy nyugat-balkáni külföldi egy ki tudja milyen végzettséggel. Hogy itt kemény munka egy jó baráti közösséget kialakítani, vagy kemény meló a hazai kapcsolatokat fenntartani. Hogy mindenkinek van legalább 1 olyan kapcsolati vesztesége, akiről sose gondolta volna, hogy megszakad a barátság-kötelék. Hogy nem tudsz hazamenni a nagyszülődhöz vagy a szülődhöz azonnal és olyan könnyen amikor épp szüksége lenne rá, és gyötör a bűntudat. Hogy a családod-barátaid gyerekei (legrosszabb esetben saját gyerekeid) felnőnek, és alig ismered őket-kimaradsz a mindennapokból, a rendszeres találkozásokból és élményekből. Hogy a hazalátogatás a szabadidődben egy rohanás, mert tuti nincs idő mindent elintézni, mindenkit meglátogatni és annyit lenni vele, amennyi jólesne. Hogy ez az egész egyre fárasztóbb fizikailag és lelkileg is.

A külföldre költözés fiatal felnőttkorban, amikor még nem köteleződött el az ember, amikor még nincs gyermeke, akkor egy hatalmas, szinte semmi mással nem összehasonlítható személyiségformáló lehetőség és csupa kaland. Ez az az időszak, amikor megvan az egyén lehetősége arra, hogy csakis önmagára fókuszáljon (hiszen egyedül él, minden rajta múlik), senkire nem kell tekintettel lennie, vagy nem belülről jövő kompromisszumokat vállalnia (nincs párja, gyermeke, stb.), megvan a szabadsága és ezáltal a végletekig elmehet a megküzdésben és próbára teheti magát. Ez az időszak olyan dolgok megtapasztalására és megtanulására ad lehetőséget, mint semmi más.

A két kulcsszó, amivel a legtöbbet kinyerheted belőle: a nyitottság és kapcsolódás. Ha valaki egyedül vág ebbe bele, akkor akkora nyitottsággal kell jelen lennie, annyifelé kell kapcsolódni, amennyit képes befogadni: ez a két fókuszú jelenlét-létmód maga a kulcs. Oly sok hatás éri ekkor az embert, hogy ezek a tapasztalatok örökre szóló lenyomatot hagynak a személyiségen. Ez az, amit olykor „világlátottnak” neveznek, mert pont ezek az élmények, kapcsolódások és tapasztalások miatt később már mint „más ember” leszel képes az akadályokat venni, kreatívabb, más megközelítésű megoldásaid lesznek.

Viszont nemcsak a veszteségek a fájdalmas és veszélyes élmények, hanem az épp előbb tárgyalt kapcsolódások során megélhető kudarcok és sérülések is veszélyt jelentenek. Ha valaki az alapszemélyiségéből fakadóan jobban tart ezen tapasztalásoktól és inkább elkerüli ezeket, vagy az első kudarcok és nagy fokú frusztrációk hatására visszavonul, akkor éppen azok a negatív hiedelmek erősödnek meg benne („nekem ez nem megy”, Én sose/mindig ……., nem vagyok elég …….., stb.), amik sokszor a kudarc okozói. Talán pont az a lehetőség itt, hogy ezekkel a hiedelmekkel megtanulj leszámolni, képessé válj átírni azokat. A hiedelmek lezáróak: még nem történt semmi, de már egy végkimenetelt sejtetnek. Ha eleve el van valami döntve, akkor hol van abban a lehetőség? Ha ilyen hiedelmeid vannak, akkor fennáll annak a veszélye is, hogy nagyon kritikus vagy magaddal szemben és amint valami nem jól alakul, azonnal magadat hibáztatod, ami újra csak a hiedelmeket erősítené meg. Ördögi kör, amit meg kell tanulni lerázni magunkról, és akkor feltárulnak a lehetőségek és olyan önmagadat ismerheted meg, aki igazán Te vagy.