A túlzott alkalmazkodás vagy simulékonyság öngól is lehet

A MINDENKINEK MEGFELELNI VÁGYÁS, mint csapda
A mindenkinek megfelelni vágyás a sémaelméletben egy olyan viselkedés, amit valamikor kicsi és nem olyan kicsi korunkban tanultunk meg a célból, hogy jónak/szerethetőnek/fontosnak/kedvesnek érezhessük magunkat. Ez által közel lehetünk másokhoz – ezt gondoltuk régen.

Mintha a közelségnek és a kapcsolatnak (azaz a csapatba kerülésnek) az lenne az ára, hogy önmagunkat feladjuk és a másik(ak)nak maximálisan a kedvében járjunk.
Az ilyen viselkedésű személy folyamatosan a környezetében levő mások szükségleteit és elvárásait figyeli és igyekszik azoknak megfelelni. Fél attól, hogy ha nem így tenne, akkor nem szeretnék őt, nem fogadnák el őt ha saját magát adná. Igyekszik megkedveltetni magát minden közegben, olyan módon, hogy a saját igazi érzései és szükségletei helyett mindig egy kedves, odaadó, segítőkész és tettre kész arcot mutat. Hosszú évek után aztán már lassan ő maga sem tudja, hogy mit is érez vagy mire lenne szüksége, mi tetszik neki, ő mit választana, stb.
Pontosan visszafelé sül el a dolog: azért kezdte feladni magát, hogy szeretve érezze magát, hogy fontosnak érezze magát és nehogy elhagyják, majd végül ennek az önfeladásnak a következtében önmagát nem szereti, önmagától elfordul és önmagát nem fontosnak érzi.

Külföldre kerülve az alkalmazkodás és kapcsolódás nagyon fontos! De mint mindennek, ennek is megvan a határa. Ha úgy érzed, hogy ezt nem sikerült megtalálnod és túlzottan feladod magad, viszont ebben nem vagy boldog, sőt: egyre dühösebb és elkeseredettebb vagy és magányosnak, akár láthatatlannak érzed magad, akkor mindenképp kezdj terápiát! Annyi történt, hogy valamiért túlzásba viszed az alkalmazkodást és ebben kell megtalálni az új határaidat, amiben kapcsolódsz és önmagad is tudod adni.